Másképpen és ugyanúgy

Szeretném elmesélni mind, de szóm, mi van, kevés.Bolondul, játszik itt körül a lassú hóesés.Nyugodt az út, a táj, a csend nehéz – s a fátyol-éga lusta pelyheket kavarja, szórja szerteszét. Szeretném elmesélni mind: a lassú hóesést,a csendet, és a fátyol-ég most…

Egyre közelebbValamikor. Jöttél. Velem, délután, valahol. S én veled. Felfűzögetem most a perceket,mikor elbűvöltél, elbűvöltelek: Neked.Mondtam valamit, hallgattalak. Felém fordultak, kacsintottak a falak –s engem: minden hallgatott.A fák között… egy kis sugár…

„Egyszer elmúlik a lázas ifjúság, egyszer nélkülünk megy a vonat tovább. És az állomáson állunk, ahol integetni kell… De a búcsúra csak pár ember figyel.Egyszer véget érnek múló napjaink. Egyszer elhamvadnak túlzó vágyaink. Egyszer véget ér az álom, egyszer…

„Zé nem is emlékezett már, mégis tudta, hányszor látta ezt az arcot.  Őrizték neki nappalok és alkonyatok, hangtalan, holdas éjszakák, csillagos hullámok a tavon, kibomló rügyek, susogó, nyári délutánok… És látta ősszel, napokig tartó, hideg esőben, vagy…

Nem sírtam.Egyáltalán nem.Állapítom meg kissé.Csodálkozva.Még azt sem látták rajtam.Hogy szomorú vagyok.Sikerült.Magamra erőltetnem.A teljes belső nyugalom.Álarcát.Azon a pénteken.De lehet hogy szombat volt.Vagy vasárnap.Esetleg hétfő vagy kedd.Szóval valamelyik…

Hajam magába itta illatod,És illatod így itt lakott:Felkavart – megnyugtatottHajamba rejtve illatod.  S az illatod – mert itt maradt,Úgy szórja mind a sugarakat! A fű, s a szerte-lomb alattBokor-levélen a bogarak,És körbe-szél, sugár-sudárMég tudja…

Csak alig-alig emeltem fel lehunyt szempilláimat.Igazán.Egy gondolatnyi időre.Mégis láttam.A gyertyák lángját.S közben: kigördült a szemhéjam alól.Két könnycsepp. Csupán az önkéntelen mozdulatra volt szüksége.Szavakkal megfoghatatlan.Az idő.Mégis.A könny.Elindult.…

Egy — szépnek csak utólag, ám a történtek miatt mégis, valamelyes romantikából nevezhető — estéjén ősznek, nyárnak, talán tavasznak?Nem.Igazából nem is akkor ismertelek meg…Hisz, mondhatnám: régmúlt idők végeláthatatlansága, hogy tudlak.Mégis.Mégis…

Semminek sincs vége, semmi sem kezdődött el. Ma is írtam Neked, de a levelet nem adtam fel. Talán fölösleges lett volna. Csak beraktam az alsó fiókba. S majd néhány, eltelt nap múlva egyszer csak megunom, hogy ott van: darabokra tépem egy hirtelen, zajos pillanatban.…

  Kataton matatom szavam: monoton katakombák… Katarzis. Az is gyötör, ami nincs? Lazíts! Vagy legalább is oldd a gondod: gombold ki az ingeden a felső két gombot – s a legjobb talán az lesz, ha a nyakkendőd is egészen lefokozod. Ha végre valami kiderül, majd…